A rossz sugallatok
Én azt mondom, most egység kell. Nem! Nemzeti egységről már aligha lehet szó, komoly hazai és nemzetközi erők dolgoznak azon, hogy megosszák a nemzetet, szembeforduljunk saját érdekeinkkel. De a nemzeti-demokrácia erőinek most egységre és eltökéltségre van szüksége. Akár a visszavonulásban is. Van úgy, hogy egy értelmes „rugalmas elszakadás” többet ér, mint egy pürrhoszi győzelem. Ez az egység még mindig nagy erő, megtörhetetlen erő.
A legnagyobb veszélyt ma nem is a muszkavezetőkben, szocialistákban, általában a „baloldalon” pöffeszkedőkben látom. Nincs erejük, s talán már kedvük sem, hogy a tettek mezejére lépjenek. Charles Gati hiába vizionál, sugall, sőt ajánl polgárháborút: ma csak szánalmas karikatúrái mászkálnak az utcán Pogány Józsefnek és Károlyi Mihálynak. Lejárt lemezek sercegnek a gyűléseken.
A nagyobb veszély az egység felbomlása. Itt sugallja a Heti Válasz 26. oldalán Hörkay Hörcher Ferenc. Finoman, ügyesen. „Amikor e sorokat írom, talán még abban sem lehetek biztos, hogy mire megjelenik e cikk, Orbán Viktor lesz a kormányfő.” De bizony ő az. S ő fog kiállni az Európai Unió rettenetesen elaljasodott testülete elé: ki fog állni, s tudom, hogy méltósággal fogja képviselni hazánkat. Hörchert már nehéz lesz. Ő már a kormány lemondását vizionálja sőt új választások kiírását. Mintha 1946 végén, 1947 elején lennénk! Rákosi ötlete: előrehozott választás: mert a magyar nép rosszul döntött. Korrigálni kell. A magyarokkal van a baj. Fasiszta társaság, csak kis Hitlereket juttathat hatalomhoz. Akkor elő a kékcédulát. Gati úrnak joga van korrigálni a népakaratot. Ehhez a disznósághoz csatlakozik Hörcher óvatosan, finoman.
„Orbán Viktor megosztó személyiség” – írja Hörcher, aki miatt sok jobboldali szavazat el fog veszni. Lehetséges, ha azt ajánljuk, hogy a Fidesz bomoljon elemeire, „versenyezzen”. Növelné esélyeit a jobboldal, ha szétforgácsolódna. De hisz ez egy gyurcsányi-rákosista forgatókönyv. Ez egy 1947-es forgatókönyv. Nagy Ferencet kinyírni. (Megosztó, nagyon megosztó.) Az ellenzék vezérét, Sulyok Dezsőt kinyírni. (Még inkább megosztó.) Sok kis pártot létrehozni. Lám ki nyert 1947-ban? A Magyar Kommunista Párt 22%-al! És néhány hónap múlva odalett a magyar demokrácia.
Én azt mondom: kívülről ebbe az országba még demokráciát, szabadságot, igazságot nem plántáltak. Sem 1918-20-ban, sem 1945-47-ben, sem 1989-ben. Ami nagyszerű és felemelő volt e kísérletekben: trianoni keretek közt, teljes elszigeteltségben működőképes és vonzó államot létre hozni; soha nem látott pusztulás után újjászületni és újjáépíteni; negyven év gerincroppantó szocializmusa után kiegyenesedni: mindezt magunk csináltuk. Csak magunk csinálhatjuk. Ami kívülről jött az a gúzsbakötés, megcsonkítás, lerablás, megszállás. Tisztelet azoknak, akik segítettek, vagy legalábbis nem akadályoztak minket. Voltak ilyenek. Nélkülük nem ment volna. Néhány történelmi pillanat volt ilyen 1920-ban, 1945-ben és 1989-ben is. De a lényeg…
A lényeg a Heti Válasz „Reflektor” és „Watergate” című cikkeiben található. Ezek nagyon fontos megállapításokat tartalmaznak. Tényeiket mindenkinek el kellene mondani. Pokolba a kétértelműségekkel, rossz sugallatokkal. Mindhárom XX. századi sorsfordulónk idején ezekre fáztunk rá. De a sugallók megkapták jutalmukat. Miniszteri bársonyszéket, követi tisztséget, egyetemi tanárságot. Pedig csak az járt volna nekik, amit az 1849-es magyar parlament megszavazott a „lemorzsolódó” egységbontóknak: „megvetés”.
Szerencsés Károly, 2012. január 18.
