Földesi Margit - Szerencsés Károly
Halványkék választás
- 65 éve történt -
Tizenkétezer ember indult el azon az augusztusi vasárnapon, hogy teljesítse pártja parancsát. Ezerkilencszáznegyvenhetet írtak és előrehozott választásokat tartottak Magyarországon. Az 1945-ben megválasztott polgári többségű Nemzetgyűlést 1947 nyarára a baloldali erők szétverték, és Tildy Zoltán köztársasági elnök szolgaian fel is oszlatta a demokrácia legfontosabb őrhelyét. Időközben terrorral likvidálták a legerősebb ellenzéki pártot, Sulyok Dezső Szabadságpártját, és emigrációra kényszerítették a kisgazda miniszterelnököt, Nagy Ferencet is. Már semmi visszatartó erő nem fékezte Rákosi Mátyást és csapatát: megkezdődött a hidegháború, a Szovjetunió folytatta az általa megszállt államok szovjetizálását.
A Nemzetgyűlést likvidálták, de demokratikus választás esetén nem volt biztosítva a baloldali győzelem. Módosították a választási rendszert. Pontos számításokat végeztek: a Baloldali Blokk (kommunisták, szociáldemokraták, parasztpártiak) ezek szerint 44-49%-ra számíthatott. De nekik abszolút többségre volt szükségük, hogy felszámolhassák a „fecsegő parlamentarizmust”. Ezért határozták el az MKP központjában, hogy csalni fognak. Persze nem így fogalmaztak: „Élni kellene a kék cédula adta lehetőségekkel” – vetette fel Farkas Mihály. Így gondolkodtak: Magyarországon rengeteg a fasiszta, antiszemita, rasszista, reakciós: tulajdonképpen mindenki az, aki nem az MKP-ra szavaz. (A szövetségesek is.) Velük szemben az önjelölt demokratáknak (ezek lennének Rákosiék) megengedett minden eszköz használata, így a terroré, csalásé, hazugságé. Félő, hogy ez a gondolkodásmód mai napig nem ment ki a divatból: ezért a dühödt fasisztázás, rasszistázás, antiszemitázás. Az öszödi gondolat nem egy mániákus Richárd ámokfutása. A frakció tapsolt. A tollnokok szónoki csúcsteljesítményről írtak.
Mindenesetre a tizenkétezer fiatalnak semmiféle lelki gondot nem jelentett a csalás. Zsebükben átlagosan 17 hamis névjegyzékkivonat, „kék cédula” lapult, ezek segítségével bárhol az országban szavazhattak ha nem tartózkodtak lakóhelyükön. A számítások szerint minimum 1%-nyi szavazatra volt szükség az 50% eléréséhez, de a legrosszabb esetben 5-6% hiányzott. Hat százalék 300 ezer szavazatot jelentett. Az MKP központjában tervet készítettek, ezek szerint 208 ezer hamis szavazatot kellett leadni 12 260 embernek. Úgy ítélték meg, hogy ennyi elegendő lesz az abszolút többséghez. Folytak az előkészületek. Ennyi hamis névjegyzékkivonat kinyomtatása, kitöltése, lepecsételése, kiosztása nem kis munka volt. Közben a párt kihasználva az általánossá váló félelmet, döntő pozíciókat szerzett az Összeíró és Választási Bizottságokban. Megkezdődött a választók „megrostálása”. Rákosi jelenti Moszkvába: „Úgy gondoljuk… körülbelül félmillió fasisztát és reakcióst ki tudunk zárni a választásokból.” Ez nem vonatkozott a kommunista pártba bújt nyilasokra… Rájuk most nagy szükség volt. Valakinek szét kellett vernie a valódi demokraták gyűléseit. Rákosi terve maradéktalanul sikerült. S mi volt az utasítás az összeíróknak? „Ne legyenek az elvtársak túlzottan törvénytisztelők.” Nem voltak. Hetven éves nénikék lettek „erkölcstelen életűek”, egyetemi tanárok „elmebetegek”.
Hogy mennyire magabiztosak voltak Rákosiék, mutatja, hogy a hamis kék cédulákat állami pénzen nyomtatták (Vas Zoltán fizetett), nem máshol, mint azt Állami Nyomdában. A kliséket Rajk László belügyminiszter szolgáltatta… Az egészet Péter Gábor és Münnich Ferenc rendőrsége „biztosította”. A kör bezárult. Az emberek toborzása könnyen ment. Ilyen stílusban: „Ötven jó csepeli elvtársat kérünk 31-re Zemplénbe. Ittlétük a párt választási győzelmét biztosítja… Szombaton este 11-12 között érjenek Sátoraljaújhelyre. 100% bolsikat kérek. Kb. 20 helyen fognak szavazni… A kocsik minden dísz nélkül legyenek és csendesek.” A szervezkedés hamar kitudódott. Főleg a szociáldemokrata munkások elégedetlenkedtek, kérdőre is vonták pártbizalmijukat, hogy mi folyik a csepeli gyárban? Ők 7500 ember toborzásáról tudtak „valami csalás” végett. Az Állami Nyomdában is feltűnt a több százezer kék cédula. A kommunisták ezért bevették a szociáldemokratákat is. Marosán György egyeztetett. 60 ezer kék cédulát kaptak. De amikor megtudták, hogy a kommunisták koránt sem csak 60 ezer hamis szavazatot akarnak leadni – egyes információk félmillióról szóltak – elálltak a csalástól. Ezt bizonyos csoportok erkölcsi aggályai is segítették. Ilyesmi szociáldemokrata körökben még létezett. Mindenesetre voltak akik már nem akartak leállni, így szociáldemokrata hamis szavazat is volt, bár a politikai rendőrség vadászott a szocdem csalókra, legyen mivel sakkban tartani a pártot a választások után. Sikerült.
A hatalmas méretű csalás már 31-én vasárnap délelőtt kiderült. Ma már nem állapítható meg pontosan a leadott hamis szavazatok száma, de az egész országból érkező jelentések azt mondatják: a tervet teljesítették, vagy túlteljesítették. Egész megyében 100% fölé kúszott a részvételi arány… Volt település, ahol 120% volt… És mégis! Meglepő eredmények születtek: bár az MKP lett a legerősebb párt (22%), de minden idők legnagyobb ellenzéke jött be a parlamentbe (39%), és a kisgazdapárttal együtt a polgári erők 54.5%-ot értek el! Nagyszerű kiállása volt ez a magyar nemzetnek a parlamentarizmus és demokrácia mellett. De ami ezután történt, az évtizedekre megingatta a jogállamiságba vetett hitet.
A kommunista párt megtámadta – jellemzően „csalás” miatt – a Magyar Függetlenségi Párt eredményét. A gyújtogató kiáltott tüzet. S ami a legnagyobb szégyen: koalíciós partnerei csatlakoztak hozzá, igaz ehhez némi zsarolás és erőszak is kellett. De sikerült… A szociáldemokraták vezérkarában például 8:5 arányban szavaztak a kommunista petícióhoz csatlakozás mellett. Kéthly Anna ellene volt. Kisebbségben. A Szabad Nép a választások másnapján „fasisztának” bélyegezte Pfeiffer Zoltánt és a függetlenségi pártot, amely csaknem 14%-ot ért el. Kit érdekelt, hogy Pfeiffer a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette antifasiszta ellenállás tagja volt? Akkoriban így ment ez: a napilap megbélyegzett, az apró dögök rávetették magukat a koloncra. Írták cikkeiket. A parlamentben interpelláltak. Valaki a hírt megvitte a nyugati hírügynökségeknek. Pfeiffer fasiszta összeesküvő… Ismerős?
A Választási Bíróságon a Baloldali Blokk 6:4 es fölényben volt. A függetlenségi párt mandátumait megsemmisítették. Ez is a csalássorozat része volt. 670 ezer ember voksát törölték. Így már többségre vergődött a baloldal. Nagy diadal volt: Pfeiffer Zoltán (MFP), Peyer Károly is (SZDP), Kovács Imre is (NPP) és velük sok ezren a magyar demokraták emigrálni kényszerültek. A parlamentarizmusnak negyvenhárom évre vége lett. Nehéz feladatnak bizonyult az újrateremtése. Sokan érezzük úgy, hogy 1990 után sem sikerült igazán. Nem a fékek és ellensúlyok hiányoznak, hanem a valódi hatáskörök és a kontrollok. Erősíteni illenék a népképviseletet: egy ötlet, a regisztráció. A nagyobb felelősség: döntésben és ellenőrzésben. Hozzá szabad nyúlni ehhez a rendszerhez, különben végzetesen kiüresedik és formálissá válik. De azért kérdezzék meg a hozzáértőket! Döntés a szabadságban.
Vissza a hatvanöt évvel ezelőtti eseményekhez. A kizárások (500 ezer ember); a „kék cédula” (200 ezer); a mandátum megsemmisítések (670 ezer), kb. ötmillió szavazónál mindenben kimeríti a választási csalás kritériumait, amely alapvetően befolyásolta hazánk történelmének alakulását. Vajon miért mentegetik ezt a csalást? Miért relativizálják? Miért hivatkoznak monográfiákban, tankönyvekben Péter Gábor ÁVO-főnök adataira? Talán korrektnek vélik? A csalássorozat elkövetőjének adatait? (63 ezer). Az a bizonyos gondolkodás talán ilyen erősen fogva tartja a szerzőket? Ez még ma is politikai kérdés? Hatvanöt év után? Szomorú.
Annyi bizonyos: a jogállamba, a választásokba, a parlamentarizmusba vetett hit végzetes sebet kapott 1947-ben. De a másik oldalon a „siker” a gátlástalanság jogosultságát igazolta. Innen már csak egy lépés volt 1949, amikor egy lista maradt, vagy Kádár János híres szavai a 102%-os győzelemről 1963-ban, amikor „lefelé kellett csalni”. Nevettek, biztosan nevettek akkor az MSZMP politikai bizottságának tagjai. S innen egyenes út vezetett a gátlástalanság politikai manifesztációjáig.
Hogy ők tizenkétezren mit gondolnak ma tettükről, igazán érdekes lenne tudni. Megtennék újra? |
