Szerencsés Károly
Tudathasadás vagy tudatos hazugság?
A magyar baloldal 1947-ben, fasisztának nyilvánította a demokratákat. Fasiszta lett Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán, Nagy Ferenc, mindenki, aki a demokratikus Magyarországért kiállt. 1957-ben fasisztának nyilvánították 1956 forradalmárait, akik a függetlenségért, demokráciáért léptek fel. 1989 után fasisztának bélyegeztek mindenkit, aki magyar demokráciát szeretett volna. Fasiszta lett Antall József is és Orbán Viktor is.
Vajon tényleg így gondolják? Aki nem velük menetel: az csak fasiszta lehet? Vagy ez egy elképesztően felelőtlen politikai taktika? Ami 1947-ben azt üzente: ezek a magyarok fasiszták: kapják csak meg Erdélyt a demokrata romának, s az se nagy baj, ha a kommunista világbirodalom megregulázza egy kicsit ezt a retrográd társaságot! Ami 1957-ben azt kérdezte: hát ezek tényleg fasiszták? Felkoncolt hullák lógnak a körút fáin, égetik a könyveket. Kisujjunkat se mozdítsuk ezekért, csináljanak rendet a kommunista világbirodalom gazdái. Éljen a status quo! És ami azt mondata 1989 után: vigyázzunk, ezek tényleg fasiszták: inkább segítsük a volt kommunistákat, s ha végképp nem megy fojtsuk meg a nacionalista magyarokat.
Hiszen megmondta Konrád, Kertész és Mesterházy 2010 után: fasiszták vannak ma hatalmon Magyarországon. Vajon tudják mit csinálnak ezek az emberek? Nem hiszem, hogy ne tudnák mi is volt a fasizmus, pontosabban nemzeti szocializmus! Ne tudnák, hogy semmi, de semmi köze nincs a mai magyar politikai gyakorlatnak ehhez. Megcsúfolják a nemzeti szocializmus áldozatait. Az ő nevükkel támadnak a demokráciára. Tudják mit cselekszenek? Tudta Rákosi Mátyás, tudta Kádár János. Ők egyet akartak: a hatalmat. Bármilyen áron. Akár a magyar nép fasisztává nyilvánítása árán is. És Mesterházy? Hiszen a magyar nép szavazott kétharmadot Orbánéknak. Rákosi, Kádár nem habozott: a hatalomért elárulta, besározta népét, nemzetét. Megakapták a jutalmukat. A kelet segített, a nyugat cinkosan félrenézett.
A mai magyar szocialisták tudatosan vállalják ezt az utat. Elterjeszteni a magyarságról, de legalábbis a kétharmados parlamentről, kormányról, hogy fasiszta. Felhasználni ehhez minden nemzetközi kapcsolatot, fórumot. Partner a saját sajtó, az Európai Parlament szocialista és kapcsolt frakciói stb. Ezen az úton akarnak járni a szocialisták? Rákosi és Kádár útján? Nincs abban a pártban nemzeti elkötelezettségű tagság? Ha van: szólaljon végre fel, mert demokratikus, nemzeti baloldalra épp oly nagy szükségünk lenne, mint szociálisan érzékeny, középosztálynál messzebb látó jobboldalra. Vagy tényleg azt hiszi egy mai szocialista, hogy mindenki, aki a Fidesszel tart az fasiszta? Mondanám, hogy orvosi kezelést igényel, de közhelynek is, poénnak is gyenge ez már. Ráadásul épp olyan valószerűtlen, mint 1947-ben, 1957-ban. Sulyok Dezsőt a nyilasok felkoncolás reményében keresték, Pfeiffer a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette antifasiszta ellenállás tagja volt stb. Ez egyáltalán nem zavarta Révaiékat, Rákosiéket és sajnos Szakasitsékat, hogy „fasiszta fősámánoknak” bélyegezzék őket. Így állunk most is.
Ebből az alapvető hasadt tudatú gondolkodásból – politikai taktikából fakadt a többi ellentmondás is. Ami diktatúra volt, arra azt mondták: demokrácia. És ez visszafelé is igaz: ami demokrácia volt, arra azt mondták diktatúra. Egy a lényeg a baloldalon: ha hatalmon vannak: az demokrácia, ha nincsenek az diktatúra. Akkor bojkottálni kell, blokkolni, elégetni az alkotmányt, felrúgni a törvényeket, meghurcolni az embereket, megbénítani az országot, megbélyegezni a népet, megbuktatni a kormányt, előrehozott választásokat kicsikarni. Bevetni bohócokat, félrevezetett és felhergelt utcai tömegeket, a nemzetköziség jegyében orosz hadifoglyokat (tanácsköztársaság); szovjet tanácsadókat (1945-1989); s mostanság is ami jut: féleszű lejáratódott, de hangos idiótákat ( Cohn-Bendit). Minél rosszabb, annál jobb.
Rákosi rendszere volt a népi demokrácia, Kádáré a szocialista demokrácia. Még Gyurcsányé is demokrácia volt, a felfoghatatlanul természetessé vált korrupcióval és fegyveres erőszakkal, amikor ellopták a még meglévő vagyont és kardlapoztattak, mint utoljára 1930-ban. (De akkor nem lőttek legalább…) Most tehát diktatúra van, mert nincs hatalmon a baloldal. Ez a mentalitás a demokratikus parlamentarizmus teljes tagadása. A népakarat teljes megtagadása. Semmit nem értett ehhez Rákosi. Rossz eredmény született: majd korrigáljuk. Megtették. Kádár már nem bízott semmit a véletlenre: 102%-os győzelmünk jött ki? Csalunk lefelé! És tele szájjal nevettek. Mi a viszonya a mai magyar baloldalnak a népakarathoz? El nem fogadja, mert nem őket juttatta (legutóbb) hatalomhoz. Korrigálni kell a népakaratot. Miért is? Mert a nép nem jól döntött. A nép fasiszta ha a fasisztákat juttatta hatalomra. Micsoda skizofrén érzés. Vagy a nép végzetes lenézése.
Mi a magyar baloldal viszonya a függetlenséghez. Érték ez? Fontos ez? Amire azt mondták függetlenség, az volt maga a teljes függés. Rákosi rendszere. Még azt is Moszkvában mondták meg, hogyan hívják az új állampártot. Ki lehet a miniszterelnök, mit mondhat és mit nem. Kádár nagyon független volt, de annyira vigyázott, nehogy kiderüljön: jobban függ Moszkvától, mint egykoron a rendi Magyarország Bécstől. 1990 után azt hittük, ez a kérdés végre megoldódott. Függetlenekké váltunk: nincs nagyhatalmi igény a területünkre. Óriásit tévedtünk: Németország és más hatalmak megint gazdaságpolitikával csinálnak külpolitikát. Magyarország néhány év alatt teljes, soha nem látott függésbe került, formailag az Európai Uniótól, Világbanktól, NATO-tól, valójában gazdasági érdekektől, cégektől, bankoktól és az ezeket mozgató felderíthetetlen politikai-gazdasági összefonódásoktól. Amelyik kormány próbál tenni valamit e rettenetes függés ellen: megbélyegzik – fasiszta lesz. Amelyik kiszolgálja: demokrata lesz. Ha mozdulunk: érezzük a függést, torkunkon a kést, nyakunkon a hurkot. Ha mozdulatlanul állunk, enyhül a szorítás. Ne mocorogjunk hát: üzeni a magyar baloldal: ez így van jól. A jutalom meglesz.
Függetlenek vagyunk: a népünk akaratától, érdekeitől, túlélési vágyaitól. Aki függetlenedni akar: megöli a népet. Ez a magyar baloldal üzenete. Törődjünk bele sosem látott gyarmati alávetésünkben. (Autonómiáink, melyek megőriztek minket évszázadokon át: megye, egyház, birtok: sehol sincsenek már.) Nem kell nekünk függetlenség – mondja a magyar baloldal – marhaság, egy nagy egység részei vagyunk úgyis. A nemzeti érzés: nacionalizmus, sovinizmus. Le kell törni. A nemzet is idejétmúlt. Be kell olvadni, felejtsük el a magyar nyelvet, irodalmat, felejtsük el történelmünket. Olvadjunk fel a nagy kohóban és boldoguljunk úgy. Meneküljünk, menjünk. Legyünk Európa tányérmosogatói. Ezt érdemeljük. (Persze mi, akik ezt elhintettük: megkapjuk katedránkat X egyetemen, megkapjuk ösztöndíjainkat, Nóbel-díjainkat, nyilvánosságunkat, népszerűségünket stb.)
Igen: a nemzeti érzés az ma már ósdi nacionalizmus, sovinizmus. Micsoda marhaság! Mit gondolhat egy mai magyar baloldali ember erről? Egy fiatal? Irány Skócia, a fekete mosogató. A magyarság úgyis kipusztul. Ez jogos is, hiszen menthetetlen. Fasiszta. Kétharmadot szavazott a fasiszta Orbánnak. Nem is baj, ha kipusztul. Amúgy is minden „magyar” értéket idegenek hoztak létre: Weiss Manfrédtól, Ganz Ábrahámig; Petőfi szlovák volt, Kossuth is, s hol van a nagy zsidóktól, Szép Erőtől, Füst Milántól, Kertész Imrétől Ady, József Attila és Illyés Gyula? A pusztulás mitológiája. Herder jóslata. A statisztika. Trianon, amely egy évszázad alatt elpusztított csaknem másfél millió magyart a határokon túl. Minden második embert… Jogos volt. Hiszen fasiszták voltak. A felvidékiek, az 1956-ban a magyar forradalom mellett kiálló erdélyiek, a kilencvenes évek közepén Magyarországhoz húzó bácskaiak. Mit gondolhat egy baloldali fiatal. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, Csokonay Vitéz Mihály: vesszen mind? Ez azért durva. Jobb megoldás kell! Ne is tudjanak róluk. A lebutítás, a népnevelés példátlan ellehetetlenítése. Hogy fontosabb legyen: hogyan tud húsz másodperc alatt letekerni egy WC papírt, mint, hogy ismeri- e azt a sort: eliramlik az élet… Ismeri-e ezt a szót? Eliramlik?
Ez az írás nem a baloldal ellen íródott. Ahol oldalak vannak – parlamentáris demokráciában pedig vannak – kell legyen jobb- és baloldal is. Ez az írás a baloldalért született. Ismerje fel végre, hogy nem nemzetietlen, nem nemzet ellenes, nem függés párti, nem diktatúra igazoló, nem skizofrén. Azonosuljon végre a nemzet sorsával és fogadja el a nemzeti minimumot. Vesse ki magából a mai farizeus vezetőit és az újonnan jelentkező hazug bohócokat. Peyer Károly, Kéthly Anna, Szeder Ferenc nyomdokain járva teremtse meg a demokratikus, nemzeti baloldalt. A liberálisok tanulják meg ki volt Vázsonyi Vilmos, Rassay Károly. Nagy szüksége lenne ennek a nemzetnek demokratikus baloldalra. Mert lehetetlen és szörnyűséges, hogy legelemibb érdekeinkben ne tudjunk szót érteni és megegyezni.
Budapest, 2012. március 16.
Megjelent: Magyar Nemzet 03.20 |
